• Kísérletezés pattintott kőeszközökkel. Nemzetközi kurzus a Százhalombattai Régészeti Parkban

    • 2017.11.01. 19:54 - Mester Zsolt
    kőeszközökpaleolitikum

    A pattintott kőeszközök az emberi kultúra legrégebbi tanúi. A legkorábbi, biztosan ember által készített, rendkívül egyszerű kavicseszközök mai ismereteink szerint 3,3 millió évvel ezelőtt bukkantak fel, jelezve, hogy legkorábbi elődeink végérvényesen elváltak a csimpánzok őseitől, és ráléptek arra az evolúciós útra, amely a felhőkarcolókhoz, az űrhajókhoz és a mobiltelefonokhoz vezetett. Az egyre fejlettebb módszerekkel készített pattintott kőeszközök állandó társai voltak az őskori embereknek a mindennapjaikban egészen a bronzkorig, amikor a fémeszközök elterjedése háttérbe szorította őket a Kr. e. 2. évezred folyamán. Ebből következően a régészet számára különösen fontos információhordozók – számos esetben az egyedüli maradványok –, melyek az egykori emberek képességeiről, tevékenységeiről és tudásáról mesélnek nekünk, ha megfelelően kérdezzük őket.

    Az elmúlt ötven évben az ősrégészet tudománya kidolgozta a technológiai kutatás vizsgálati módszereit, amelyekkel az őskori kőeszközöket szóra lehet bírni, hogy megtudjuk, hogyan készültek és mire használták őket. E vizsgálatok kiindulópontja az a megfigyelés, hogy a kőeszközök felületén jellegzetes nyomokat hagy hátra mind a kialakításuk, mind a felhasználásuk során végzett emberi tevékenység. Az egyetlen feladat, hogy kiderítsük, milyen nyomok milyen tevékenységekről tanúskodnak. Ennek pedig egyetlen eszköze a tudományos régészeti kísérlet. Azt is meg kell azonban tanulni, hogy milyen módon kell egy ilyen kísérletet úgy megtervezni és elvégezni, hogy az eredményei felhasználhatók legyenek az őskori kőeszközök elemzésénél.

    Erre nyílt mód az ELTE régészhallgatói és tíz másik országból érkezett társaik számára egy kurzus keretében 2017. április 10. és 14. között a Százhalombattai Régészeti Parkban. A tapasztalt oktatói gárda is hasonlóan nemzetközi volt: két-két magyar, francia és spanyol szakember vezette be a hallgatókat a kísérleti régészet elméletébe és gyakorlatába. Az ELTE BTK Régészettudományi Intézet és a párizsi Természettudományi Múzeum (Muséum National d’Histoire Naturelle) által közösen szervezett nemzetközi kísérleti régészeti kurzus megvalósítását ebben az évben a Nemzeti Tehetség Program, a Frankofón Egyetemi Ügynökség (Agence Universitaire de la Francophonie) és a budapesti Francia Intézet anyagi támogatása segítette elő. [NTP_AUF_IF_logok és ill. 1]

    A százhalombattai „Matrica” Múzeum azzal járult hozzá a rendezvény sikeréhez, hogy rendelkezésre bocsátotta a régészeti parkot, amely a rekonstruált bronzkori és vaskori házaival és a köztük fekvő tágas füves térségeivel ideális helyszín egy őskori kísérleti régészeti program számára.

    Hétfőtől péntekig egész nap intenzív munka folyt itt a kurzus alatt. Szükség is volt rá, hogy a részt vevő hallgatók egy hét alatt eljuthassanak az elmélettől a gyakorlatig. Az elméleti alapokat előadásokon kellett megismerniük. Kezdésként az eszközök nyersanyagául szolgáló kovás kőzetekről hallottak, fajtáikról, kialakulásuk geológiai körülményeiről, előfordulási típusaikról és beszerzési módjaikról. A második előadás bevezette őket a kőeszközök előállításához az őskorban alkalmazott pattintási technikák és eljárások alapfogalmaiba és elméleteibe.

    Ezek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy értsék, mi zajlik a szemük előtt és a kezük között, valamint hogy tudjanak róla eszmét cserélni. Azután egy bemutatóval egybekötött előadás keretében megnézhették mit is jelentenek ezek a valóságban.

    A negyedik előadás a használati nyomok vizsgálatának fogalmairól és elveiről szólt, amihez nélkülözhetetlen a nagyító és a mikroszkóp, mivel a nyomok nagy része szabad szemmel alig látható.

    Ahhoz, hogy megértsük, milyen jellemző nyomok keletkeznek a kőeszköz felületén az egyes anyagok (fa, csont, hús, bőr stb.) megmunkálásánál az egyes munkafolyamatok (vágás, fűrészelés, kaparás, faragás stb.) közben, szükség van a tudományos régészeti kísérletekre. Ennek az alapelveivel kapcsolatos tudnivalókba avatta be a hallgatókat az ötödik elméleti előadás.

    Az elméletek után következhetett a gyakorlati oktatás, aminek két nap volt szentelve. A hallgatók egyik csoportja a pattintást tanulta, míg a másik csoport a kőeszközök használatát vizsgáló kísérletet próbálta ki. Látszólag nagyon egyszerű dolog a pattintás művelete, ám a leválasztás sikere nagyban múlik a pontos és lendületes mozdulatokon. A foglalkozást vezető tapasztalt oktató segített összekapcsolni az elméletet a gyakorlattal.

    Ha már mindent megértettek, akkor jöhetett az egyéni gyakorlás, amellyel megszerezhető a szükséges tapasztalat ahhoz, hogy a kődarab úgy formálódjon a kezük alatt, ahogyan azt elképzelik. Ezalatt is kéznél voltak az oktatók, hogy magyarázatokkal vagy tanácsokkal segítsenek.

    Persze két nap alatt nem válik a régészhallgatóból kőeszköz-készítő kőkorszaki szaki, de az alapfogások elsajátítására elegendő. Aki többre vágyik, az folytathatja majd otthon.

    A használati kísérletet is egy egyszerű példán tanulták a hallgatók: egy farudat próbáltak elfűrészelni egy pattintott kovapengével.

    Ezt az egyszerű műveletet sem olyan könnyű elvégezni, ám itt sem a végeredmény, hanem a megtapasztalás volt a lényeg. A hallgatók párokban dolgoztak, mivel egyikük írásban és fotókon rögzítette a megfigyeléseket a kísérlet közben. A kovapengéket a régészeti leletekhez hasonlóan dokumentálniuk kellett a használat előtt is és utána is.

    Így kimutatható volt, miket okozott rajtuk a munkavégzés. A kezdetben borotvaéles pengék bizony alaposan elkoptak és kicsorbultak. Volt mit nézni a mikroszkóp alatt.

    Az utolsó két nap ígérkezett a legizgalmasabbnak. A hallgatók két-három fős nemzetközi csapatokat alakítottak, akiknek együtt kellett kitalálni, megtervezni és végrehajtani a saját kísérletüket a tanultak alapján.

    Az oktatók tanácsokkal segítettek abban, hogy az ötletek két nap alatt kivitelezhetőek legyenek, s hogy azokból kiértékelhető eredmények születhessenek. Pezsgett az élet a régészeti park különböző zugaiban. Az egyik csapat a különböző tudású pattintók eredményességére volt kíváncsi, a másik a homokkőből és az agancsból lévő ütőeszközök által okozott nyomok megkülönböztethetőségét kereste, a harmadik a tűzkő és a kvarcit nyersanyagú eszközök hatékonyságát vetette össze. Mások a megmunkálás jellemzőinek az eltéréseit vizsgálták különböző anyagok (lágyszárú növények, zöldségek, puhább és keményebb illetve száraz és nedves fák) esetében, valamint a taposás hatását különböző beágyazó közegekben. A kísérletek megvalósításával azonban a feladat még nem ért véget, hiszen a csapatoknak ugyancsak közös munkával egy-egy posztert is el kellett készíteniük az eredményeik tudományos bemutatására. Az együttműködésük így a világháló segítségével a kurzus után is folytatódott.

    A százhalombattai öt nap és a következő hetek ezáltal kettős célt valósítottak meg. Egyrészt az elméleti és a gyakorlati oktatás szerves összekapcsolását, másrészt egy teljes kutatási folyamat megtapasztalását a tudományos probléma megfogalmazásától kezdve a kísérletek tervezésén, végrehajtásán át az eredmények kiértékeléséig és publikálásáig. S mindezt egy multinacionális, multikulturális és soknyelvű közegben, ráadásul a régészeti park őskori miliőt idéző atmoszférájában. A közös ebédek és vacsorák felszabadult együttlétei már csak a hab volt a tortán.