Bibracte

Az ókori Bibracte, mai nevén Mont Beuvray, Közép-Franciaországban: Bourgogne-ban található. A haeduusok központi oppiduma a Morvan középhegység szívében helyezkedik el, egy vízrajzilag fontos választóterületen a Loire-völgye és a Saône medencéje között.

A lelőhely azonosítása hosszú ideig megosztotta a kutatókat. Eleinte leggyakrabban a törzs római hódítás utáni központját, Augustodunumot (a mai Autun) jelölték meg Bibracteként. Jacques-Gabriel Bulliot, autuni borkereskedő és amatőr régész volt az, aki az Autuntől 25 km-re fekvő Mont Beuvrayn 1867 óta végzett ásatásaival pontot tett a vita végére.

A feltárásokat 1895-től Bulliot unokaöccse, a francia régészet egyik legnagyobb alakja, Joseph Déchelette vette át. Az ásatások 1986 óta immár nemzetközi együttműködés keretében folynak. Eleinte Edinburgh és Bruxelles egyetemei vettek részt a francia régészek munkájában, majd 1988-tól Madrid, Lausanne és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézete is. Később további egyetemek kapcsolódtak be a közös programba: Kiel, Bologna, Zaragoza, Ljubljana, Bécs és Lipcse.

A magyar ásatások a Pâture du Couvent („a kolostor legelője”) teraszán kezdődtek és napjainkban is itt folynak. Az elnevezés onnan ered, hogy a terület északi részét, amely a XIV. század óta létező ferences kolostor falain kívül esett, a középkortól kezdve rét borította. Itt, az un. Nagy Kovácsműhely-insula felső teraszán, a kolostortemplom apszisánál, nagyméretű építményt találtunk. A kezdetben „központi épületnek” nevezett objektumról kiderült, hogy valójában római típusú arisztokratikus lakóház, tehát atriummal és peristyliummal ellátott domus. Falait meszes habarccsal megkötött riolitdarabokból emelték, a sarkokon és az ajtóknál pedig szépen faragott kövekből, opus quadratum technikával dolgoztak a mesterek. A padló többnyire terrazzo-típusú volt, azonban opus signinum (ez habarcsba rakott, apróra tört kerámiából áll) is került elő. A tetőfedés jól ismert római elemei nagy számban jöttek napvilágra: tegulák, imbrexek, valamint palmettás díszítésű antefixek. A ház nyugati részét a kolostor gazdasági épületei elpusztították. A domus és melléképületei egy insulányi területet foglalnak el, amely hozzávetőleg 5600 m2 alapterületű lehetett. Az insulát északon és nyugaton utak, keleten aquaeductus határolja, délen a kolostor miatt kiterjedése egyelőre nem lokalizálható.

A domus területén a mélyásatások 2000-ben kezdődtek meg és jóllehet, már a korábbi kutatások során nyilvánvalóvá vált, hogy számolni kell a domus legutolsó fázisa alatt egy attól némileg eltérő építési periódussal (erre másodlagosan felhasznált épületelemek mellett a középkori beásások kibontása során találtunk bizonyítékokat), az új kutatások mégis váratlan felfedezéssel szolgáltak. A domus terrazzo padlója alól monumentális kőépület oszlopcsarnokának maradványai kerültek napvilágra. Jelentőségét mutatja, hogy a porticus in situ oszlopmaradványának átmérője 60 cm. 2001-ben a stylobates további szakaszai kerültek elő, és egy újabb oszlophelyet is sikerült azonosítani.

Feltárását azonban igencsak megnehezíti, hogy a domus és a már említett kolostor később ráépült falai miatt mélyásatásokat kevés helyen lehetett végezni. Az egyetlen szonda, ami az épület keltezéséhez kielégítő mennyiségű és statisztikailag is értékelhető leletanyagot hozott, a domus atriumának zónájában található. Itt ugyanis a domus-periódushoz tartozó építési feltöltés alatt épen megmaradt a bazilikális épület padlószintje. A padló alól, tehát régészeti szempontból zárt rétegekből, 2002 és 2003 között előkerült leletanyag keltezéséhez, a keltező értékkel bíró fémleletek szinte teljes hiányában, a kerámiaanyag adja az egyetlen támpontot.

A leletanyag összetételét vizsgálva szembetűnő, hogy a jellegzetesen Augustus-kori típusok hiányoznak, mint amilyen a terra sigillata, a vékonyfalú ACO-pohár és a barázdált-, kihajló peremű kancsó. Ez mindenképpen Augustus hatalomra kerülése elé helyezi a leletegyüttest. A mortarium, a terra nigra és a presigillata jelenléte, a lelőhelyre vonatkozó kerámiatörténeti ismereteink alapján, a La Tène D2b (Kr. e. 50 / Kr. e. 30) periódusra való keltezést valószínűsíti. Ezt megerősíti az anyagban található La Tène hagyományt követő formák fejlődésének vizsgálata is. Az ásatások során számos stratigráfiai megfigyelésre nyílt lehetőség. Közülük a legfontosabb a domus építési rétegeinek Kr. e. 20-ra való keltezése, ami terminus ante quem a bazilika számára. Szintén nagyon lényeges az utóbbi szempontjából a bazilika ÉK-i sarkából, a beomlott tetőszerkezet és a padló között feltárt pusztulási réteg vizsgálata. Az ebből származó Goudineau 1 formájú presigillata töredék, lyoni vagy Saint-Romain-en-Gal-i műhelyben, Kr. e. 50 és Kr. e. 40 között, de mindenképpen Augustus-kora előtt készült. Mindezek alapján a bibractei bazilika, egyedülálló fontosságú Köztársaság-kori műemlék: Galliában a legkorábbi ma ismert ilyen típusú építmény.

A további kutatás, a bazilika központi részének szisztematikus szondázása mellett az insula keleti és nyugati végében is folytatásra vár. Ezeken a területeken eltérő tudományos problematika szembesülünk. Az insula keleti végében, beépítetlen központi teret körülvevő helyiségsorok kerültek napvilágra a 2005-ös év topográfiai feltárása során. Alaprajzi párhuzamok alapján itt egy forum jelenlétét feltételezzük, ez a hipotézist azonban megerősítésre vár. Az insula nyugati felében a monumentális építési hagyományt követő bazilika és az oppidum főútjának kapcsolata szorul tisztázásra. A 2008 nyarán előkerült 3 monumentális gránittömbből faragott lépcsőfok interpretálása is e feltáráson múlik. A domus peristyliumának nyugati zárófala is ebbe a zónába esik, így az Augustus-kori arisztokrata lakóház alaprajzának kiegészítése is várható az itteni feltárástól. Az insula két épített fázisának kiegészítő kutatásain kívül cél továbbá olyan zárt leletegyüttesek feltárása, melyektől az insula abszolút kronológiájának pontosítását remélhetjük. Szintén az elkövetkező évek feladata a bazilika építési rétegei alatt előkerült prerómai objektumok (elsősorban gödrök) interpretálása és keltezése. Kiemelkedően izgalmas és érdekes feladat az insula épített periódusainak interpretációja. Az ásatások jelenlegi állása szerint alapvető funkcióváltás figyelhető meg, melynek során egy monumentális, középület (bazilika és forum) helyén itáliai típusú arisztokratikus domus lakóház épül.

Fontosabb publikációk:

Dhennequin, L. – Guillaumet, J.-P. – Olmer, F. – Szabó, M. (Eds.): Bibracte (Mont Beuvray), Bilan de 10 ans de recherches (1996-2005). Acta Archaeologica, 59, Fasiculus 1, 2008, 1-152.

Gruel, K., Vitali, D. dir. L’oppidum de Bibracte. Un bilan de onze années de recherches (1984-1995). Gallia, 55, 1998, 1-140.

Szabó, D.: A bibractei bazilika keltezésének kérdéséhez. Archaeologiai Értesítő, 131, 2006, 179-191.

Szabó, M.: Bibracte, Tíz év magyar kutatásai az európai Mont Beuvray-program keretében. Antik Tanulmányok, XLIII, 1999, 195-226.

Szabó, M. – Tímár, L. – Szabó, D.: Köztársaságkori bazilika Bibractéban. Ókor, 2007, VI, 1-2, 86-90.

Szabó, M. – Tímár, L. – Szabó, D.: La basilique de Bibracte – Un témoignage précoce de l’architecture romaine en Gaule Centrale, Archäologisches Korrespondenzblatt, 37, 2007, 389-408.

Tímár, L. – Szabó, M. – Czajlik, Z.: La domus du dernier état de l’îlot des Grandes Forges. Études sur Bibracte, 1, Glux-en-Glenne 2005.