• Hogyan terjednek az innovációk? – A fémművesség kezdetei a Kárpát-medencében

    • 2020.07.23. 12:57 - Ásónyomon
    rézkor

    Manapság nap, mint nap hallunk az innováció, a technológiai fejlődés fontosságáról, ami előre viszi a társadalmat és annak, aki sikeres – nem mellesleg – jelentős gazdasági haszonnal jár. Kutatóintézetek és startup cégek ezreiben keresi az újításokat erre specializálódott szakemberek sokasága. Egy-egy nagy horderejű felfedezést apró lépések és sok éves, talán évtizedes kísérletezés, kutatómunka előz meg. Ám gyakran nem is látjuk a felfedezés pillanatában, hogy a későbbiekben milyen haszna lesz egy újításnak.

    Természetesnek vesszük, hogy az ember által előállított anyagok sokasága vesz körül minket, már meg sem lepődünk, amikor egy keményebb, rugalmasabb, ellenállóbb… újabb anyag laboratóriumi megalkotásáról olvasunk. Hogyan kezdte az ember átalakítani a különféle, környezetében fellelhető anyagokat? Hogyan történhettek az anyag átalakításához szükséges első lépések? Milyen társadalmi közegben és mikor zajlott ez a folyamat? Honnan tudjuk, hogy mit tudtak őseink? Az alábbiakban a fémművesség innovációjával ismerkedhetünk meg.

    Az emberiség történetének első fémkorszaka a rézkor volt, amelyet a hazai súlyos réztárgyak alapján Pulszky Ferencz A rézkor Magyarországban című, 1883-ban megjelent könyvében különített el. Gondolhatnánk, hogy ez az időszak jelzi a fémművesség kezdetét, az első fém nyersanyag átalakításának kezdetét a történelemben. Ekkor (Kr.e. 4500 körül) azonban már kiforrott, magas fokon művelt mesterség termékeit láthatjuk szerte a mai Magyarország területén. A hazai kora és középső rézkort tartja a régészeti kutatás a rézkori fémművesség fénykorának, amikor réz- és aranykincsek kerültek földbe (1. kép), nagy mennyiségben használták a súlyos baltákat, fokosokat, ellentett élű csákányokat és hordtak rézből vagy aranyból készült ékszereket. Ez a fémgazdagság azonban csalóka képet mutat.

    1. kép: A szeged-szilléri kincs Pulszky Ferencz A rézkor Magyarországban című könyvéből (forrás: Pulszky 1883, 30)

    a

    Az 1970-es években Colin Renfrew a bulgáriai Várna mellett feltárt temető lenyűgöző fémgazdagsága – főként hihetetlen mennyiségű aranylelete – nyomán összekapcsolta a balkáni fémművesség kialakulását és a társadalmi egyenlőtlenség, a főnökségek megjelenését (2. kép). Úgy gondolta, hogy az a magas fokú kézműves specializáció, amit az itt feltárt tárgyak tükröznek, csak akkor képzelhető el, ha a társadalomban egy központi vezető lehetővé teszi ezeknek a specialistáknak az ellátását, egyúttal pedig igényt tart az általuk előállított termékekre. Elképzelésének nagy hatása volt a régészeti kutatásra és az általa felvázolt modellt többen kivetítették Európa más területére is. Ám ezzel az értelmezéssel szemben jogosan merültek fel kritikus hangok, hiszen azóta sem kerültek elő a várnaihoz fogható gazdagságot mutató leletanyagok Európa más részeiről.

    2. kép: A várnai rézkori temető 43. sírja (forrás: Museum of Archaeology, Varna)

    a

    Ugyanakkor kétségtelen, hogy a rézkorban a balkáni fémművesség termékei nagy területekre és nagy távolságokra, egészen Észak-Európáig eljutottak. Ahhoz, hogy megértsük egy technológiai innováció elterjedését, fontos látnunk, hogy mi az a társadalmi, gazdasági, kulturális közeg, ahol az adott innováció megjelenik. Renfrew szerint ezt a távolsági kereskedelmet irányító főnökök tartották fenn. Ezzel szemben Tobias Kienlin a kézműves specialisták közötti rokonsági kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozta a fémművesség innovációjának elterjedésében.

    A technológiai innovációk terjedését sokáig a fertőzések, vírusok terjedéséhez hasonlították. Renfrew volt az, aki a régészetben felhívta a figyelmet arra, hogy az innovációk terjedésében, befogadásában egyének és közösségek döntései is meghatározóak, akik akár az elutasítás mellett is dönthetnek, tehát nem csupán passzív befogadókról van szó.

    E terjedési modellekben lényeges megkülönböztetnünk azt, hogy mikor láthatjuk a kész termékek cseréjét, ajándékozását, esetleg kereskedelmét és mikor találunk bizonyítékot arra, hogy újabb és újabb közösségek sajátították el az innovációt, esetünkben a fémművesség technológiáját. Magyarországi rézkori példánknál maradva, abban az időszakban – a kora és középső rézkorban – amikor a réztárgyak tömegeivel találkozhatunk ezek rituális kontextusban és presztízstárgyként jelennek meg. Ez a korszak mind az Alföldön, mind a Dunántúlon kisméretű, néhány házból álló közösségekkel jellemezhető (3. kép). Ezeknek a kis lélekszámú, gazdaságilag önálló és önellátó településeknek a krízishelyzetek túlélése és prosperitásuk szempontjából létfontosságú volt, hogy szövetségi hálózatokat tartsanak fenn más közösségekkel, akikkel kisegíthették egymást pl. aszály vagy a termény elpusztulása idején. Az ilyen szövetségi kapcsolatok megerősítésének, ápolásának számos szociális formáját ismerjük, ilyenek a házassági kapcsolatok, az ajándékozás vagy a lakomák szervezése. A réztárgyak jellegéből, előkerülési kontextusából arra következtethetünk, hogy a fémgazdagság ezeknek a szociális interakcióknak köszönhető, ahogyan ezt a Magyaregres-Varga-Bonyi ároktól keletre fekvő lelőhelyen feltárt rézkincs vagy a rákóczifalvi temető tárgyai mutatják.

    3. kép: Rézkori településrészlet Magyaregres-Varga-Bonyi ároktól keletre fekvő lelőhelyen (fotó: Kiss Péter)

    a

    Ebben az időszakban nemcsak a fémek, hanem a kőeszközök, kőgyöngyök készítése vagy a só lepárlása terén is specializált szakemberekkel, kézművesekkel számolhatunk Európa-szerte. A generációkon keresztül felhalmozott tudás akár az ő kiemelkedő rangjukat is biztosíthatta, ahogyan azt a gazdag várnai temetkezések újabb vizsgálatai bizonyították. Verena Leusch és munkatársainak multidiszciplináris kutatásai alapján a gazdag melléklettel eltemetett férfiak nemcsak a közösség vezetői lehettek, hanem maguk is aranyművesek és a csererendszer irányítói voltak.

    4. kép: Olvasztótégely töredéke Zalavár-Mekenye lelőhelyről (fotó: Siklósi Zsuzsanna)

    a

    A fémművesség technológiájának magyarországi, középső rézkor végi megjelenése mögött a technológiai tudás átadását kell rekonstruálnunk (4. kép). Ma tudományos vegyi képletekkel, egységes mértékegységekkel kiporciózott anyagokkal dolgoznak a laboratóriumokban, azonban a rézkorban még ezek egyike sem létezett. Az akkori specialisták csak saját érzékszerveikre hagyatkozhattak, az ásványok, kőzetek színét (pl. a korai réztárgyak alapanyagául szolgáló malachit látványos zöld színével emelkedik ki a környezetből), állagát, tapintását figyelhették meg, majd azt, hogy tűzzel való hevítés hatására hogyan változik színe, állaga, milyen színű és szagú füst száll fel. Ezek lehettek azok a fogódzók, támpontok, melyek a korai kohászokat, kovácsokat vezették mesterségük elsajátításának hosszú és rendkívül sok gyakorlással járó útján. Mindehhez komoly pirotechnológiai ismeretek is kellettek. A fémművesség kezdetei egészen a termelőgazdálkodás kezdeteinek idejére, a Balkánon a Kr.e. 6200-6000 körüli időszakra nyúlik vissza. A legkorábbi leleteket pigmentként vagy ékszerként használták és Miljana Radivojević eredményei alapján éppen színük miatt választották. Az ezeket az apró ékszereket készítők még nem gondolhatták, hogy 1000-1500 évvel később milyen változatos formájú és nagyméretű tárgyakat, eszközöket készítenek majd ugyanezeknek a nyersanyagoknak, a rézérceknek az olvasztásával.

    a

    Köszönetnyilvánítás

    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-19-4 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának szakmai támogatásával készült.

    Siklósi Zsuzsanna

    a

    Irodalom

    Heumüller, M.: Perlenherstellung in Hornstaad „Hörnle”: Spezialisierung und Arbeitsteilung. in: Lichter, C. (szerk.): Jungsteinzeit im Umbruch. Die „Michelsberger Kultur” und Mitteleuropa vor 6.000 Jahren. Karlsruhe 2010, 130–131.

    Kienlin, T. L.: Tradition and Innovation in Copper Age Metallurgy: Results of a Metallographic Examination of Flat Axes from Eastern Central Europe and the Carpathian Basin. Proceedings of the Prehistoric Society 74 (2008) 79–108.

    Kuijpers, M. H. G.: An Archaeology of Skill. Metalworking Skill and Material Specialization in Early Bronze Age Central Europe. London – New York 2018.

    Leusch, V., Zäuner, S., Slavčev, V., Krauß, R., Armbruster, B., Pernicka, E.: Rich metallurgists (?) graves from the Varna I cemetery. Rediscussing the social role of the earliest metalworkers. in: Brysbaert, A. & Gorgues, A. (szerk.): Artisans versus nobility? Multiple identities of elites and ’commoners’ viewed through the lens of crafting from the Chalcolithic to the Iron Ages in Europe and the Mediterranean. Leiden 2017, 101–124.

    Pulszky F.: A rézkor Magyarországban. Budapest 1883.

    Radivojević, M. & Rehren, T.: Paint It Black: The Rise of Metallurgy in the Balkans. Journal of Archaeological Method and Theory 23 (2016) 200–237.

    Renfrew, C.: The Autonomy of the South-East European Copper Age. Proceedings of the Prehistoric Society 35 (1969) 12–47.

    Renfrew, C.: Varna and the social context of early metallurgy. Antiquity 52 (1978) 199–203.

    Renfrew, C.: The Anatomy of Innovation. in: Renfrew, C.: Approaches to Social Archaeology. Edinburgh 1984, 390–418.

    Renfrew, C.: Varna and the emergence of wealth in prehistoric Europe. in: Appadurai, A. (szerk.): The Social Life of Things: commodities in cultural perspective. Cambridge 1986, 141–68.