Povegliano

Az Adige és a Mincio folyók között elterülő veronai síkság határzónának számított a venétek és az Észak-Itáliában megtelepedett kelták között. Az 1980-as években megindult régészeti kutatásoknak köszönhető, hogy a terület hovatartozása az utóbbiak, a cenomanusok javára dőlt el. Valeggio sul Mincio temetőjének 33, Casalandri nekropolisának 111 sírja, és a S. Maria di Zevioban feltárt 168 temetkezés döntő többsége a mellékletek alapján a La Tène-kultúrába sorolható.

A cenomanusok a Kr.e. IV. század elején az un. történeti kelta vándorlás során érkeztek Észak-Itáliába, s lettek az insuberek, ill. a venetusok szomszédai. Titus Livius úgy tudja (II, 35), hogy Brixia (Brescia) és Verona vidékét foglalták el, míg Strabón (V, 1,9) szerint a henetosok fölött laktak. Plinius (n.h. III, 130) Cremonát, Ptolemaios (III, 1,3) egyebek közt Bergamumot (Bergamo) és Mantuát (Mantova) említi a cenomanusok városaként. A cenomanusok territóriumát nyugaton az Oglio, keleten az Adige, északon az Alpok, délen pedig a Pó határolta, fővárosuk pedig Brixia, a mai Brescia volt.

Mielőtt a poveglianoi temető feltárásának eredményeire és a kutatási programra rátérnénk, érdemes röviden áttekinteni az itáliai cenomanusokra vonatkozó régészeti ismereteinket. A bresciai Capitolium alatt végzett stratigráfiai ásatások a Golasecca-kultúra Kr.e. V. századi településének maradványait hozták napvilágra. Tekintettel arra, hogy e kultúra hordozói kelta nyelvet beszéltek, ez a környék lakosságának kelta gyökereire utal a cenomanusok bevándorlása előtt.

Mai ismereteink szerint a La Tène-kultúra jelenléte a cenomanusok területén a Kr.e. IV. század végétől mutatható ki. Ez a megállapítás újabb leletek alapján természetesen módosulhat, azonban a legjelentősebb nekropolis, Carzaghetto temetkezései, továbbá Gottolengo és Castiglione delle Stivere sírjai nem korábbiak a Kr.e. IV. és III. század fordulójánál.

A Kr.e. II. században, a cenomanusok anyagi kultúrája a Rómához fűződő privilegizált kapcsolatok jóvoltából nemcsak átalakult, hanem gazdagodott is. A La Tène-formák (fegyverzet, ékszerek) megőrzése mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott a római komponens. S ez az a pont, ahol a poveglianoi ásatás eddigi ismereteinket jelentősen gazdagította.

Az ELTE-BTK Régészettudományi Intézetének a Bolognai Egyetemmel (Universita di Studii di Bologna, Dipartimento di Archeologia) közös expedíciója 2007, 2008 és 2009 nyarán 186 sírt tárt fel a Verona közelében található Povegliano-Veronese település területén. A feltárást Fábry Nicola Bianca és Szabó Dániel vezette, Daniele Vitali és Szabó Miklós professzorok szakmai felügyelete alatt. A lelőhelyről már régebb óta ismertek késő vaskori leletek, 1992-ben egy építkezéshez kapcsolódó megelőző feltárás során római és longobárd sírok mellett 75 kelta temetkezés került napvilágra.

A 2007-ben, 2008-ban és 2009 feltártak közül, méretét és gazdagságát tekintve 7 hamvasztásos, késő La Tène (Kr.e. II-I. század) temetkezés emelkedik ki. A sírok észak-déli tájolásúak és szögletes, átlagosan 2 x 3-4 méteres sírgödör jellemzi őket. A tárgymellékletek száma némelyikben megközelíti a 150 darabot. A gödrök két sorban, egymástól pár méter távolságra helyezkednek el. A temetkezési rítus mindegyik esetben nagyon hasonló.

A sírokban igen gazdag kerámiamelléklet volt (az, hogy mit tettek az elhunyt mellé, vagy, hogy mit fogyasztottak belőlük a halotti tor során, a megőrzött földminták elemzéséből derülhet majd ki.). Az agyagedények közé helyezve kerültek elő a talán leglátványosabb leletek: a több, mint 2000 földben töltött év ellenére is szinte tökéletesen állapotú bronzedények . Ezeket hagyományosan dél-itáliai műhelyekhez (elsősorban campaniaiakhoz) szokás kötni, azonban a kutatás mai állása szerint szinte bizonyosan készülhettek máshol is, így Etruriában, vagy Észak-Itáliában. A két leggyakoribb típus a szitula és a serpenyő. A szitulák a szomszédos venétek hatására jelenhettek meg a helyi La Tène-együttesekben. Funkciójukat tekintve ezek a vedret formázó, díszítetlen bronzedények a görög keverőedényeknek, a kratéroknak helyi megfelelői, vagyis a borfogyasztáshoz, a tiszta bor vízzel való elegyítésére szolgálhattak. A forma magas és nyitott jellege is erre utal, csakúgy, mint például a jóval korábbi Certosa-, vagy Kuffarn-szitula ábrázolásai is. Az, hogy mit tettek az elhunyt mellé, vagy, hogy mit fogyasztottak belőlük a halotti tor során, a megőrzött földminták elemzéséből derülhet majd ki.

Legtöbbször a sír északi vagy déli végében kerültek elő hamvasztott emberi maradványok. A csontok között Pó-vidéki bronz pénzek és Köztársaság-kori ezüst denáriusok, valamint La Tène-fibulák feküdtek. Az eltemetettek nemét, az individuumok számával egyetemben, az antropológiai elemzés fogja megállapítani. Az azonban jelzés értékű, hogy mindegyik nagy sírból került elő fegyverzet A La Tène-típusú vasfegyvereket egymásra helyezve tették be a gödörbe, s a rajtuk látható égésnyomok azt bizonyítják, hogy megjárták a halotti máglyát. A kard több esetben rituálisan meghajlítva került a lándzsák és a pajzsdudor mellé. Érdekesség, hogy két sírból is került elő vas sarló. Szintén izgalmas és ritka lelet a poveglianoi 24. sírban feltárt bronzmérleg mely kis mérete folytán elsősorban értékes fémek, pénzek mérésére szolgálhatott.

A poveglianoi temetőben előforduló sírok és a bennük feltárt mellékletek különbözősége egyértelműen a korszak társadalmi rétegződésére utal. Povegliano nekropolisza mellett számos észak-itáliai sírlelet bizonyítja, az úgynevezett kelta „arisztokrácia“ jelenlétét a régió késő vaskori településein. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ezúttal nem lokális jelenségről van szó, mivel a korszakból hasonló arisztokrata sírok az Alpokon túlról is ismertek.

Az ásatások befejeztével a kutatás további célja a leletanyag feldolgozása és a temető tudományos publikációja.

Fontosabb publikációk:

BOLLA, M. – Cavalieri Manasse, G. – Salzani, L.: Soprintendenza Archeologica del Veneto. In: Restituzioni ’93, Opere restaurate, Vicenza 1993.

CHEVALIER, R.: La romanisation de la Celtique du Pô. (Bibl. d’École Fr. d’Athènes et de Rome 249.) Roma 1983.

FÁBRY, N. B. – SZABÓ, D.: Povegliano (Verona). Ocnus, 17, 2009, 206-209.

FEUGÈRE, M. – ROLLEY, C. (éd.): La vaisselle tardo-républicaine en bronze. Actes de la table ronde CNRS à Lattes du 26 au 28 avril 1990, Université de Bourgogne, Centre de recherches sur les techniques gréco-romaines 13, Dijon 1991.

SALZANI, L.: La necropoli gallica di Valeggio sul Mincio. (Documenti di archeologia 5.) Mantova 1995.

SZABÓ, M. – SZABÓ, D.: Kelta arisztokrata sírok Poveglianoban (Verona), Ókor, 3, 2008, 93-97.

VITALI, D.: L’aristocratie celtique de la Gaule cisalpine. Réflexions pour une première approche. In:L’aristocratie celte à la fin de l’âge du Fer (du IIe siècle avant J.-C. au Ier siècle après J.-C.), L’aristocratie celte dans les sources littéraires. Bibracte 5, Glux-en-Glenne 2002.