Kazah-magyar régészeti kutatások Tölebi határában

Kazah-magyar régészeti kutatások Tölebi határában

Projektvezető

Mordovin Maxim

Időpont

2007-2009

Korszak

középkor


Az ELTE BTK Régészettudományi Intézete már évek óta folyamatosan szervez kutatásokat a kazahsztáni régészekkel együttműködve az egykori Selyemút mentén, a Csu-folyó völgyében. A kutatásokban az Intézet szakemberei mellett hallgatók is részt vesznek, akik az egzotikus tájakkal való megismerkedés mellett, jelentős szakmai tapasztalatokat is szereznek, mind munkaszervezés, mind anyagfeldolgozás tekintetében.

A „Nemzeti Örökség” programnak köszönhetően nyíló lehetőségek számbavétele során a kazahsztáni régészek hamar szembesültek a szakemberhiánnyal. A szovjet korszakban Kazahsztánnak nem volt önálló régészképzése, az utánpótlás biztosítása éppen hogy megkezdődött, az azonnal szükséges munkákhoz nem volt elég régész. Ez volt az egyik oka annak, hogy a kazah szakemberek Nyugat felé fordultak szakmai támogatásért. Az érdeklődés irányát elsősorban a korábbi, többnyire már éppen csak, hogy élő kapcsolatok jelölték ki. Ez vezette a kazah régészeket Magyarországra is, ahol egy 2005-ben lezajlott nemzetközi konferencián születtek meg az első tervek.

A kutatott régió Kazahsztán délkeleti részén található, a mai Tölebi község (egykori Novotroickoje) határában, a dzsambuli körzet Csu (Su) városától észak-északkeletre, a Csu folyó partján. A régió történeti elnevezését – Hét-folyó vidéke, kazahul Zsetiszu, oroszul Семиречье – az Ili, Karatal, Bien, Akszu, Szarkand, Lepszi és Baszkan folyókról vette nevét, amelyekhez általában hozzáveszik a Csu-folyót is.

A kutatott helyszínek mind a történeti Selyemút északi útvonala mentén fekszenek. Merke és Aszpara a főágon találhatók, a magashegység és az északi síkság találkozásánál, 700-800 m tengerszint feletti magasságon. A történelem folyamán ez a sáv volt lakható, ettől északabbra már erősen sivatagos terület kezdődött, ahová a folyók vize már nem ért el. A Zsetiszu egyik legnagyobb folyója a Csu adta az északi Selyemút vonalának egyik, még északabbra – a Balhas-tó felé vezető, a sivatagot megkerülő ágát. A Csu völgyének természeti adottságait kihasználva épült a Tölebi határában felmért vár.

 

2007

2007. augusztus 2. és szeptember 9. között lezajlott az ELTE BTK Régészettudományi Intézete és a Kazah Tudományos Akadémia A. H. Margulan Régészeti Intézete közös projektjének első idénye. A projekt szervezésében a kazah oldalról Ajman Doszymbajeva vezetésével Banu Jeszbergenova és Abdinur Nuszkabaj vett részt. Magyar részről Dr. Kalla Gábor intézetigazgató-helyettes szakmai irányításával Mordovin Maxim tanársegéd szervezésében Kiss Csaba régész, Masek Zsófia és Merva Szabina régészhallgatók dolgoztak.

A munka első évében megkezdtük a korai türk központoknak tartott várak topográfiai felmérését, előkészítve a következő idény régészeti feltárásait. Az első felmérendő vár Merke volt. Ez volt a magyar-kazah régészeti együttműködés során felmért legnagyobb helyszín. A mai, városi ranggal nem rendelkező, de városias település központjában találhatóak a nagy kiterjedésű középkori város maradványai.

Munkánk során a teljes fennmaradt (vagyis beépítetlen) terület felmérésére vállalkoztunk, nagyobb hangsúlyt helyezve a falak vonulatára. A munkánkkal egyszerre elkészült szintvonalas felméréssel kiegészítve viszonylag pontos képet kaphatunk a helyszínen amúgy kevés információt nyújtó maradványokról. Munkánk során felmértük a patak mindkét partján található épületmaradványokat, mérve a falak magasságát is. Emellett vázlatosan bemértük a maradványokhoz szorosan csatlakozó természetes képződményeket: sziklákat, patakmedret és a domborzatot.

A terekti kutatások különlegessége abban áll, hogy eddig még soha nem végeztek hasonló jellegű településmaradványok felmérését vagy feltárását. Éppen emiatt a párhuzamok keresése sem járt sikerrel. A völgy bozóttal benőtt részein és Dzsajszán más völgyeiben több hasonló építésű, de általában egyszerűbb szerkezetű, sziklára épített épületegyüttes maradványait láthattunk. A felszínes hasonlóságon túl azonban, így esetleges egykorúságukra, funkciójukra vagy használatukra utaló adatot nem láttunk.

Az aszparai erődítmény az egyik legnagyobb ismert Timurida határerődnek tekinthető, a szórványos, 1960-as évekbeli ásatások alapján, egy komolyabb régészeti feltárás nagyon látványos eredményekkel kecsegtethet.

Az utolsó felmért helyszín a Csu városával egybeépült Tölebi határában található vár volt, az utóbbitól 5 km-re. A középkori vármaradványokat nehéz összevetni a forrásokkal, ugyanis a még középkorban elpusztult település neve – Aszparával és Merkével ellentétben – nem maradt fenn. A 19. században betelepített kozákok, akik birtokba vették a vár romjait is, Novotroickojének nevezték el falujukat. A nevét az 1990-es években változtatták meg a környék egyik híres szülöttjéire, Tölebire (1663-1756).

 

2008

A szisztematikus régészeti kutatás helyszínéül a Csu melletti Tölebi várat választottuk. A választásunkat több szempont is indokolta: 1. a helyszín viszonylag kis területű és jó megtartású; 2. a lelőhelyen soha nem volt kutatás; 3. a terepbejárás során olyan leletanyagot gyűjtöttünk, amely egykorúnak tűnt a kazah kollégák által kutatott dzsájszáni temetkezésekkel. Az első feltárásokra a vár területén 2008 augusztusában került sor.

A feltáráshoz a vár északi részén a felszínen kirajzolódó épületmaradványt választottuk ki, amelynek déli végét a vár közepén lévő újkori nagy gödör pusztította el. A választásnak több oka volt: egyrészt itt biztosan számíthattunk vályogfalakra; másrészt a gödörnél teljes rétegsort kaphattunk a vár kultúrrétegeiről, gyorsan elérve az altalajt. Ezen a területen, az északi várfaltól 6-7 m-re két árkot (A -1: 2x10 m, A1/I és A1/III: 4x10 m) és egy szelvényt (A1/II: 5x5 m) nyitottunk.

Az ásatás eredményeképpen három építési periódust különíthettünk el, amelyekhez együttesen 2-2,5 m vastag feltöltődés tartozott. Az újkori gödör területén további 2,5-3 métert mélyülve a steril agyagos és iszapos altalajban, az alján folyami homokos hordalékot találtunk. Ez alapján biztosan állíthatjuk, hogy a várnak nem volt korábbi előzménye, amelyre – pusztulása után – tiszta földrétegeket hordtak volna.

A meghatározott periódusok között minimális lehetett a kronológiai különbség, és egyik szinten sem találtunk erőszakos pusztításra utaló jelenséget. Ugyanakkor a legfelső rétegekben – közvetlenül a mai felszín alatt – a helyszín tudatos, tervszerű elhagyásának nyomait érzékeltünk. Az épület pontos méretei még nem tisztázhatóak, mert eddig csak a 1,2-1,5 m széles déli és az 60-70 cm széles keleti külső falait kutattuk meg. Feltételezve, hogy a felszínen is kirajzolódó nyugatabbra lévő fal szintén ehhez az épülethez tartozott, ill. az északi fal hozzáépült a várfalhoz, vagy azzal egybeesett, akkor az épület alapterülete 20x20 m is lehetett. A kultúrréteg viszonylagos vékonysága miatt minden periódus falmaradványai erősen elmosódtak, a vályogtéglák ill. építőblokkok széleit alig lehetett kivenni. A vár fennállása során a kutatott építményt legalább kétszer átépítették. A legkorábbi periódusból két darab, az épület délkeleti sarkában egy kb. 1,2 m széles vályogpadkába egymás mellé beépített kemence maradványa emelhető ki.

 

2009

2009-ben, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat közreműködésével folytattuk a feltárásokat, három új árokkal bővítve a kutatott felületet. Az új szelvényekkel az erődítések szerkezetét vizsgáltuk a korábbi felületektől északra lévő várfalnál. Szintén a várfalra irányuló kutatást célozta a déli oldalon létesített szelvény is.

A várfalat a vár északi középső tornyának keleti oldalán kutattuk (A-2/II). A vályogtéglákból épített, négyzetes alaprajzú, a vár belseje felé nyitott torony az erózió következtében erősen lepusztult. A jelenlegi teljes magassága 440 cm (az alapozásának tetejétől mérve: 220 cm). Alapjául egy vastag, rétegesen döngölt agyagos feltöltés szolgált, amelyet külső oldalon vályogtömbökből álló fallal támasztottak meg. A közvetlenül az altalajra rakott alapozás döngölési rétegei egyenként 6-10 cm vastagok voltak, az egész alépítmény magassága elérte a 190-220 cm-t. A belső oldalon jól látszott a fal megmaradt belső burkolatának kialakítása, itt ezt nagyméretű, 30-35x60-70 cm-es agyagtömbökkel burkolták. A megfigyelések alapján úgy tűnt, hogy az alapozás külső síkját a vár felhagyásakor tervszerűen megbontották, lebontva a külső burkolatot, ezáltal meggyengítve a szerkezetet. A vár felhagyása után a várfal fokozatosan pusztult, az így keletkezett omladékban csak szórványos vörös és szürke edénytöredékek kerültek elő, amelyek a vályogtéglákba kevert soványítóanyaggal kerülhettek bele.