Rákóczifalva-Bivaly-tó 1/C kora rézkori telep és temető feldolgozása

Vezető kutatók

Siklósi Zsuzsanna

Szilágyi Márton

Résztvevő kutatók

Dani János (Déri Múzeum)

Katie Faillace (Cardiff University)

Faragó Norbert

K. Zoffmann Zsuzsanna†

Kreiter Attila (Magyar Nemzeti Múzeum)

Richard Madgwick (Cardiff University)

Egyetemi hallgatók

Hegedűs Zsuzsa (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Régészettudományi Intézet)

Solnay Eszter (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Régészettudományi Intézet)

Időpont

2005-

Korszak

rézkor

A szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársai, Dr. Csányi Marietta és Dr. Tárnoki Judit 2005 és 2007 között folytattak feltárásokat egy vízügyi beruházáshoz kapcsolódóan Rákóczifalva határában, mely során egy kora rézkori (4350–4000 cal BC) település és temető került elő. A teljes egészében feltárt települést – melyen három alapárkos házat sikerült azonosítani – és a 79 síros temetőt egy 120-140 m-es üres sáv különíti el egymástól (Csányi et al. 2009, 2010). Ez a szerencsés együttállás lehetővé teszi számunkra, hogy a korszakban egyedülálló módon egy közösség életének több aspektusát is tanulmányozhassuk. A település, annak szerkezete, a temető, azok sírcsoportjai és sírsorai, a lelőhely egészéről előkerült nagy mennyiségű leletanyag mind olyan kutatási szempontokhoz nyújtanak kiváló alapot, melyek lehetővé teszik az itt élt emberek mindennapjainak, tevékenységeinek, egymáshoz és más közösségekhez fűződő viszonyuknak felderítését. A kutatási projekt ennek a lelőhelynek a monografikus, multidiszciplináris feldolgozását tűzte ki célul.

A kutatás keretében a lelőhely kerámiaanyagának, kőanyagának és fémtárgyainak átfogó vizsgálata folyik. A bodrogkeresztúri stílusú település feldolgozása fontos lépése az időszakegy kevéssé kutatott szegmensének (Szilágyi 2015). A temető kerámiaanyagának – mely leginkább a bodrogkeresztúri, kisebb arányban a tiszapolgári és kisrétparti stílushoz sorolható, valamint a hunyadihalmi stílusra jellemző korongos tapadású borda is megjelenik – feldolgozása kiemelkedő jelentőséggel bír a kora rézkori kerámiastílusok használatának, egymáshoz való időrendi helyzetüknek és eltérő kontextusbeli használatuk értelmezésében. A statisztikai alapú stilisztikai vizsgálatokat petrográfiai vizsgálatokkal egészítjük ki.

Számos távoli nyersanyagból készült kő- és fémtárgy került elő a temetőből, melyek elkészítéséhez magas fokú szaktudásra volt szükség. A kőeszközök, réz- és aranytárgyak elemzésével komplex szociális hálózatot rekonstruálhatunk, azok nyersanyaga, készítéstechnológiája és formai tipológiája alapján. A magyarországi rézkori réztárgyakon elsőként elvégzett ólomizotópos és kémiai összetétel méréseknek köszönhetően fény derült az egykor itt élt közösség balkáni közösségekkel fenntartott kapcsolataira (Siklósi & Szilágyi 2019).

A település területén eltemetett egyetlen egyén, egy fiatal férfi antropológiai vizsgálatát K. Zoffmann Zsuzsanna végezte el. Az önmagában érdekes kérdés, hogy miért a településen temettek el valakit ahelyett, hogy a végső nyughelyétől 100 m-re lévő temetőbe helyezték volna. Ezt tovább bonyolítja az a tény, hogy a temetkezés mind általában férfiakhoz, mind általában nőkhöz kapcsolt jellegzetességekkel is bír. (K. Zoffmann 2011, 2015). Az emberi maradványokon stroncium izotópos vizsgálatokat végzünk annak érdekében, hogy jobban megértsük az itt eltemetettek egyéni mobilitását és feltárjuk az anyagi kultúra (kerámiastílus, kőeszközök, fémtárgyak) használata és az egyéni életút közötti esetleges összefüggéseket.

A telep és a temető együttes vizsgálata egy nem mindennapi lehetőség a korszak településszerkezetének, szociális viszonyainak és rituális aspektusainak jobb megértésére. Ezt az adottságot modern régészetelméleti megközelítésekkel ötvözve a kora rézkorban itt élt emberek életének és halálának számos, eddig ismeretlen részét mutathatjuk be mind a tudományos, mind az érdeklődő közönség számára.

A lelőhely feldolgozzanak lehetőségéért köszönet Dr. Csányi Mariettának, Dr. Raczky Pálnak és Dr. Tárnoki Juditnak.