Antik (görög-római) régészet

Antik (görög-római) régészet

Az antik (görög-római) régészet az ókori Görögország emlékanyagával foglalkozik a bronzkortól a hellénisztikus kor végéig, valamint Italia vaskorával, az etruszkokkal és a római köztársaságkorral. Emellett kiemelt szerepet kap a kelták kultúrája és régészete. A BA képzés során a hallgatók megismerkednek az ókori Görögország különböző korszakainak szobrászatával, vázafestészetével és építészetével, a vaskori Italia emlékanyagával, az etruszk kultúrával és a római köztársaságkor régészetével. Emellett különböző anyagismereti órákon és segédtudományok keretében az egyes területeken elmélyültebb ismereteket is szerezhetnek. Az MA képzés főként az ókori görög mesterek, művészek, műhelyek kutatásával kapcsolatos problémákra fókuszál, valamint a kelták régészetére.

A szakirány hallgatói bekapcsolódhatnak a Tanszék kutatásaiba a franciaországi Bibracte vaskori és római kori településén, valamint részt vehetnek az ókori Brigetio legiotáborának, katonavárosának és polgári településének feltárásában.